Mit csinálsz, amikor egy szobában állsz, és arra készülsz, hogy interjút készíts Daniel Radcliffe-fel? Semmit - nincs rá idő...legalábbis, nekem nem volt, ahogy beszáguldott a szobába egyből odajött, és adott egy meleg, üdvözlő ölelést. És persze tudjátok mi történt ezután... ideje volt teázni. Oké, oké...bevallom ... én ittam a teát. Ő pedig diétás kólát ivott.
Egy kicsit másképp csináltuk a dolgokat ebben az interjúban, hogy szórakoztatóbb legyen. Kinyomtattam neki a Tények oldalt a DanRadcliffe.com-ról, hogy átnézze és kiegészítse – ez egész érdekes következményekkel járt a beszélgetésünket nézve!
Hol is kezdjem...ja igen, a Tények oldallal, amit az imént már említettem. Mialatt kiválogattuk Dannel, hogy mi az ami még mindig aktuális a felsorolásból, Dan mindenképp meg akart róla bizonyosodni, hogy már nincs a listán a kedvencei között a bírkózás és a Pokemon (ezeket egyébként már 2 éve kiszedtem…), de a Simpsont még mindig szereti, úgyhogy az maradt.
Mi van még, jah igen az együttesek közül is kiszedtünk néhányat, amiket már nem hallgat: a Thrills, Jet, és a Darkness. A Jet eltűnt, hogy átadja a helyét a Rolling Stones iránt érzett új imádatának (tapsvihar), habár a másik két bandát is, ki tudja miért, már rég kiszedtem a listáról.
A „kedvenc hokicsapatáról”. Igen - mindigis tudtuk, hogy a nevet véletlenszerűen választotta egy videojátékból, de eddig nem ismertük a mögöttes okot. Dan így magyarázza: „Volt ez a videojátékom én pedig szó szerint azt a nevet választottam, amelyik a legjobban megtetszett. Mindig szerettem olyan természetfilmeket nézni, amikben prérifarkasok szerepeltek. Mindig meg szoktam nézni azokat, amelyikben farkasokról és prérifarkasokról van szó, ezért választottam őket!”
Na, Dan és én itt terveltük ki, hogy jól összezavarunk titeket...NEM! Csak viccelek!! Nem ez volt a valódi célunk...esküszöm...Alapvetően, mialatt a Tények oldalról beszéltünk, belekezdtünk egy másik beszélgetésbe is, aztán a végére már három különböző dologról beszélgettünk teljesen egyszerre...(épp ez az oka annak, hogy nem teszem fel a teljes hangfelvételt… nem tudnátok követni). Megpróbálom részekre osztani, és a lehető legfájdalommentesebben tálalni. Elsőnek – Harry Potter és a Tűz Serlege...
Dan az egyik labirintusban felvett jelenetről beszélt, és Mike Newell nagyon lelkes rendezői megközelítéséről. „Volt egy jelenet, amiben Mike meg akarta mutatni nekem, hogy hogyan kell valamit csinálni...testileg elég megerőltető volt, egy olyan jelenet, ahol a földön fekszem és a felém repkedő átkok útjából próbálok kitérni, és erre Mike odajött, a földre vetette magát és elkezdett hadonászni kicsit, hogy megmutassa nekem mit csináljak. Szóval ez volt, és volt egy olyan is, amiben a Phelps ikreknek verekedniük kellett egymással, erre odajött Mike és elkezdett bírkózni az egyikükkel. Kétségtelenül nagyon gyakorlatias rendező.
A másik dolog, amit megbeszéltünk a TS-ből az a prefektusi-fürdős jelenet volt. Dan visszaemlékezett, hogy hogyan is mentek a dolgok a forgatáson, „Valójában nem láttam azt a részt még...az van, hogy bejövök abban a köntösben, és elvben alatta meztelen vagyok. Valójában viszont volt rajtam egy bőrszínű alsónadrág, amit szerintem önszántából senki nem viselne! Nem árulom el ki készítette, de egy elég népszerű divatcég készíti ezeket a bőrszínű fehérneműket.”
Megkérdeztem Dantől, hogy boxernadrág volt-e az, amit hordania kellet ebben a jelenetben, és ezt válaszolta „ Nem, nem boxer, úgy nézett ki mint ezek az úszónadrágok, normál alsónadrág, és szerintem ilyet senki nem szeretne viselni! Egyből bemászom, de nem láttam még azt amikor félig pucéran látszom...viszont azt láttam, amikor már bent voltam a fürdőkádban. Nagyon vicces a Hisztis Myrtle-es jelenet. Nagyon jó lesz ez a rész, de egy kicsit izgulok amiatt, hogy ezt moziban lássam. (Meghallgatom a hangfájlt).
Miután lerohantam Dant az oly’ népszerű prefektusi-fürdős kérdésekkel, úgy döntöttem, hagyom kicsit lélegzethez jutni és visszakanyarodtunk a Tények oldalra. Könyvek – néhány újdonság, amit hozzáadhatunk a kedvenceihez: Emile Zola – Germinal és Louis de Bernieres The War of Don Emmanuel’s Nether Parts.
Dan mesélt kicsit a Germinalról: „Fantasztikus, egy észak-franciaországi bányász-közösségről szól, vagyis a munkások és a föld tulajdonosai közötti küzdelemről. Ami nagyon tetszik benne az az, hogy nem azt állítja, hogy a munkásoknak van igazuk a vezetőségnek pedig nincs, vagy fordítva. A tragédia lényege, hogy mindkét félnek igaza van, mégis háborúban állnak egymással. Ez egy olyan szituáció, amikor senki sem tud javítani a helyzeten, és nagyon megható könyv. A Francia Forradalom uán játszódik és..és ez is tetszett" (Dan ekkor épp a Louis de Bernieres által írt The War of Don Emmanuel’s Nether Parts-ot írta a Tények listára)… (Meghallgatom a hangfájlt).
Dan a nyáron lett 16 éves, ami azt jelenti, hogy attól kezdve több órát is dolgozhatna a forgatáson, de úgy döntött, hogy marad a megszokott munkabeosztásnál „Amíg a Harry Potter filmeket csinálom, addig nem változtatok, mert szinte minden nap ott vagyok, és a mostani beosztás nagyon jó.”
Miért nem dolgozik többet? Mert Dan idén kezdett el tanulni az A-level (kb. emeltszintű érettségi) vizsgájára, miután olyan jól teljesített a GCSE vizsgáin (kb. normál érettségi). Dan ebben a félévben az angol irodalomra, történelemre, vallásra és filozófiára fog koncentrálni. Miért a vallásra és a filozófiára?
”Mert mindig szerettem az olyan tantárgyakat, amiken gondolkodni kell. Amikor matekozol, akkor a 2 meg 2 az 4, 3 meg 2 az 5 és elmondják a válaszokat, míg a filozófiában, a kérdés nem az, hogy „mennyi 2 meg 2?” hanem, hogy „mi az a kettő?” Ez az egész arról szól, hogy a dolgok mik is valójában és mit jelentenek, és ez nekem érdekes mert saját véleményt alakíthatok ki a dolgokról.” (Meghallgatom a hangfájlt).
Persze amint meghallgatjátok a klipet észre fogjátok venni, hogy kicsit eltértünk a filozófia irányába, mivel idén én is pont azt tanulom az iskolában... szóval folytattam a témát, aztán ő is folytatta...végül a filozófia királyainál, valamint Dan A-level tanulmányainak elmagyarázásánál lyukadtunk ki...de tényleg...
„Igen! A Filozófus királyok és hasonlók, tanulok róluk és tényleg káprázatos. Tök jó, mert csak bátorítani tudlak, hogy teljesen elemezd ki és tényleg legyél kritikus ezekkel a filozófusokkal, ez egy tök jó helyzet. Amikor a GCSE-re tanul az ember, akkor túl kell rajta esni, hogy tovább tanulhass, míg az emelt szinten sokat üldögélhetünk rajta, elgondolkozhatsz róla és saját véleményt formálhatsz mindenről. Ez nem ugyanaz, ez egy teljesen más módja a munkának, sokkal több a felelősséged, a tanárok azt mondják "Jól van, ez a feladatod, menj és csináld meg úgy ahogy akarod." Szóval ebben sokkal több felelősség kell, amit igazából élvezek. Mindig attól féltem, hogy nem leszek jó az ilyen felelősségteljes dolgokban, de valójában... Édesség, Mars szelet, ja, ez sosem fog megváltozni." (Meghallgatom a hangfájlt).
Ja – a végére visszatértünk a Tények oldalra… A Mars szelet most már örökre a kedvenc csokija lesz!!! Miután hozzáadott pár másik országot, ahhoz a listához, ahol járt, a Törökországbeli tapasztalatairól mesélt, ahol 5 éves korában járt. „Nagyszerű volt, nagyon klassz volt… Egy kölyök megpróbált vízbe fojtani! Kicsi voltam, körülbelül 5 éves lehettem. Ez a fiú is olyan 5 éves lehetett. Lenyomta a fejemet a víz alatt, és én meg „Ne, ez már nem vicces!” és hát küzdenem kellett, hogy újra feljöjjek a víz alól. De utána jól voltam.” Oké, csak hogy tisztázzuk a dolgot - nem rajta nevettünk, hanem vele együtt… (Meghallgatom a hangfájlt).
Menjünk tovább… Színésznők – Hozzátette Natalie Portman nevét a terjedelmes listájához, amin az általa csodált női tehetségek szerepelnek. Ezt mondta „Az a legjobb bennük, hogy gyönyörűek, de ugyanakkor tényleg fantasztikus színésznők.” (Meghallgatom a hangfájlt).
Miközben Kirsten Dunst, Nicole Kidman és Scarlett Johansson hatalmas tehetségéről beszélgettünk – csak hogy néhányat megnevezzek – megkérdeztem, hogy mennyit töri azon a fejét, hogy a rajongók mit várának el tőle. A következőt válaszolta „Nem foglalkozom túl sokat az emberek elvárásaival. Úgy gondolom, előszöris… hát, én teszem a dolgom akár egyezik az emberek elvárásával, akár nem. Ha igen, akkor az fantasztikus, ha meg nem… úgy gondolom, ha teljesítem, amit saját magamnak kiszabtam, akkor nagyon boldog vagyok, és remélhetőleg ennyi elég lesz.”
Mint mindig, elsodródtunk a sötét oldalra és a zenéről kezdtünk beszélgetni, ami mellékesen egy egészen jó kifogás mindkettőnknek, hogy eltérjünk a témától. A téma a reklámokban felhasznált zene volt, ami a pop kultúra szimbolikus hányadéka. Nos … ekkor a publicistája elkezdte forgatni a szemeit… tudva, hogy ha egyszer belekezdünk, szerinte legalább 16 óra kell ahhoz, hogy elmondjuk mindazt, amit el akarunk mondani. Hát… Indítsuk ez a stoppert és lássuk meddig jutunk…
Dan: „Johnny Borrell a Razorlightból egyszer egy nagy dolgot mondott. Egy bandáról beszélt, amelyik eladta az egyik számát, hogy valami reklámban szerepeljen, aztán neki is felajánlották, hogy adja el valamelyik számát egy reklámba vagy valamibe, és azt mondta, hogy megvan az esélye, hogy épp ezt a számot játszák majd, amikor valaki szerelmes lesz, vagy az életének egy fordulópontjához ér, és nem akarja ezt tönkretenni azzal, hogy csengőhangot csinál belőle és mindenhonnan ez szóljon. Szégyen, hogy az emberek pusztán az alapján döntik el megkedvelnek-e egy számot vagy egy bandát, hogy hallották őket egy reklámban. Nem így kéne zenét hallgatni. A pop zene ma teljesen más, mint ami a hetvenes években volt, mert akkor ott volt a Blondie meg a Beatles, amik pop bandák voltak, és most, ha a popra gondolok, mindig a gyárilag előállított dolgok jutnak eszembe. Itt (Angliában) mindenki, akinek szerintem valódi tehetsége van, azok mind egyedül szeretnék megmutatni. Ami nagyszerű. Eddig nem gondolkoztam el ezen, nem alkottam még igazán véleményt erről. Azt hiszem, ez az egyik legnehezebb kérdés, amit valaha feltettek nekem.”
Telt múlt az idő, közben ide-oda cikáztunk a témák között, beszélgettünk a zene szerepéről a társadalomban, ami végülis egy hosszadalmas vitához vezetett a popsztár-gyártó műsorokról, mint például az X Factor (kb. Megasztár). Hogy rövidre fogjam, sok vita után abban egyeztünk meg, hogy sokkal jobb olyan embert hallani ezekben a műsorokban, aki valóban kiáll és előad valamit, aki szenvedéllyel csinálja a szakmáját, mint aki csak azért van ott, hogy „híres” legyen. (Meghallgatom a hangfájlt).
Ahogy beszélgettünk, az egyik dolog, amit Dan meg akarta osztani a rajongókkal az az a vágya, hogy a színészkedés mellett író is szeretne lenni. Pontosabban, könyveket szeretne írni. Dan nem szeret a mostani írói munkájáról beszélni, mert „Rájöttem, hogy amint elmondok bárkinek bármit róla, és utána újraolvasom, akkor egyből megutálom és nem írom tovább.” Ennek tudatában megkértem, hogy akkor meséljen valami olyanról, amit már megírt, Dan pedig boldogan engedelmeskedett és élénken magyarázott hozzá.
„Amit már megírtam… Hát, alapvetően eddig mindig csak iskolai munkákon dolgoztam. Egyszerűen imádom az iskolai feladatokat. Szerettem olyan dolgokról írni, amik kifejezetten a karakterekről szóltak. Láttad valaha a Talking Head-et? (Beszélő fejek – tévéműsor) Tulajdonképpen ebben csak arról van szó, hogy ezek a karakterek az életükről mesélnek és az életükben történő dolgokról. Hasonló dolgokat írtam. Volt egy olyan, ami egy gyerek és az egyik szülője közti kapcsolatról szólt. Hát igen, csak karakterekről, nem nagy dolgokról. Egy csomó barátom mindig nagy dolgokról írt az iskolában, háborúról és hogy hogyan (egy nagyképű második világháborús tiszt akcentusát utánozva) „mentem be a lövészárokba és hogyan öltem meg NYOLCSZÁZ német katonát a bicskámmal!” vagy „Fociztam és HÚSZ gólt lőttem” és hasonlók. Igazából sosem szerettem nagy dolgokról írni, csak kicsikről, mint szimpla karakterekről és családokról.” (Meghallgatom a hangfájlt).
Mondtam neki, hogy forgatókönyveket kéne írnia, ha már ennyire szeret karakterekeről írni, és pont előtte vettem fel egy ilyen órát az iskolában. Ez felkeltette az érdeklődését, és egy ilyen forgatókönyvíró software-ről kezdett beszélni… de megint eltértünk a témától… szóval akkor vissza a hm – beszélgetésünkhöz…interjúhoz…jah.
Mindig szóba kerül Dan fantasztikus humorérzéke … így megkértem, mondjon nekem egy viccet. Tessék:
Dan: Mivel szereti Bob Marley a fánkot?
Jenna: *megvonja a vállát* Nemtom
Dan: Dzsemmel! (Ezt nem lehet lefordítani, mert szójáték. A lényeg, hogy az eredeti válasz Wi’ jam in. A jammin’ pedig egyfajta improvizációs zenélés.)
(Meghallgatom a hangfájlt).
Dannek nagyon tetszik ez a vicc, azt mondta „annyira rossz, hogy már jó”. Aranyos. Miután abbahagytuk a nevetést áttértünk a legújabb Mike Leigh darabra, amit látott, a „2000 Years”-re. „Nagyon érdekes volt. Meg akartam nézni a valaha készült legnagyobb színházi produkciót… legalábbis ilyen elvárásaim voltak, de nem jött be. Viszont a főszereplő fantasztikus volt. Nagyon tetszett. Egy világi zsidó családról szólt, az ő történetük volt, és politikáról… nagyon érdekes” magyarázta Dan.
Ismét sebességet váltottunk, és hozzávágtam egy fura kérdést, azt, hogy mi volt a legnevetségesebb dolog, amit valaha mondott, hogy elkápráztasson vele egy lányt. Egyből rávágta a választ: „Szia! Harry Potter vagyok… NEM!!!! (nevet) Nem tudom… volt ilyen? Általában csak simán nevetséges vagyok a lányokkal és nem tudom mit mondjak nekik. Sosem használok ilyen szörnyű bevágódós szövegeket, és fel nem foghatom, hogy ez bárkinek bejön… Neked már mondtak ilyeneket? Egyszerűen nem értem, hogy valaki egy ilyenre azt mondaná, hogy ’Ó, hát persze, nyílvánvaló, hogy milyen okos vagy, ha ilyenekkel próbálsz kábítani, muszáj járnom veled.’ Szerintem nem működnek az ilyen beszólások, és ezért nem is használom őket. Most már egy picit jobb vagyok benne, de régebben nagyon furán éreztem magam, és nem tudtam mit mondani a lányoknak.” (Meghallgatom a hangfájlt).
Ne hagyjuk még abba ezt az interjúnak nevezett őrületet … már csak egy őrült részletet helyezzünk el ebben az összekavart gondolatokból álló állatkertbe – igen – mégpedig a rettegett szóasszociációs játékot… Azzal a különbséggel, hogy ezalkalommal visszafelé is elsűlt a dolog!!!
Jenna: Varázslat
Dan: Varázsige
Jenna: Zene
Dan: Hangjegyek
Jenna: Tragikus
Dan: Boldog
Jenna: 16
Dan: 20
Jenna: Hírnév
Dan: Siker?
Jenna: Csokoládé
Dan: Gyümölcs
Jenna: Jenna
Dan: Co
Jenna: Mi?
Dan: Nem tudom. Ez volt az első dolog, ami beugrott! Fogalmam sincs róla, hogy ez mit jelent! Gyümölcs, gyümölcs és csokoládé … (Nem eszik gyümölcsöt. Valahol, Dan tudatalattijában vállalatom lett – én vagyok saját magam vállalata… éljeeen!)
Dan: Akkor most én is kipróbálhatom ezt veled?
Jenna: Mi?
Dan: Most én is kérdezhetek?
Jenna: TŐLEM?? Várj, meg kell fordítanom ezt…Jaj istenem…
Dan: Varázslat
Jenna: Varázspálca
Dan: Zene
Jenna: Hangjegyek
Dan: Utánzol engem!
Jenna: Nem utánozlak!!
Dan: Tragikus
Jenna: Halál.
Dan: 16
Jenna: 17
Dan: Hírnév
Jenna: Rossz
Dan: Csokoládé
Jenna: Édesség
Dan: Jenna
Jenna: Bolond
(Meghallgatom a hangfájlt).
Végül, kicsöngettek és Dannek vissza kellett mennie az óráira… de előtte még nagylelkűen megengedte, hogy készítsek pár képet a rajongóknak… Persze az látszik, hogy kicsit nehezen álltuk meg, hogy ne kuncogjuk végig az egész fotózást. Remélhetőleg ez a három fotó, és a tények rész beszkennelt oldalai, amire kézzel írta fel az újdonságokat (nem volt sok dolga, mert már így is elég jók voltak az információink) egy időre elcsendesíti a népet…
2005 szeptemberében, a londoni Dan látogatáson készült képek megtekintése a Képgalériában.
Mint mindig, most is szeretném nagyon megköszönni Dannek, családjának és a Warner Bros-nak, amiért megengedték, hogy Dan nagyon sűrű napjából pár pillanatot eltöltsek vele. Mindig nagyon örülök ezeknek a beszélgetéseknek, amikor Londonban járok, mert Danen és édesapján kívül kevés ilyen elbűvölő, lenyűgöző és intelligens embert volt szerencsém megismerni.
Megjegyzés más oldalak szerkeszőinek/a sajtónak: Engedély nélkül tilos részben vagy egészben lemásolni vagy más formában megjelentetni ezt a cikket.
| << Back | DanRadcliffe.com Home >> |